Egyházi szókereső

• korporál: A Korporál egy fehér, lenvászonból készült négyzet alakú anyagdarab, amelyet a katolikus szentmise során használnak. A korporálra helyezik a paténát, a kehelyt, és esetenként a cibóriumot is. A római rítus rendkívüli formájában a szentmisén magát az ostyát is erre helyezik.
• abak: Az Abákusz vagy Abak a templomi liturgikus felszerelés része. Ez egy kis asztalka, amelyet a szentmise előkészületeihez használnak, és általában a szentélyben, az oltár közelében helyezkedik el – leggyakrabban a templom episztola (jobboldali) oldalánál a fal mentén. Az abákuszon lenvászon terítő is lehet, és rendszerint akolitusok vagy ministránsok szolgálnak rajta. Itt készítik elő a miséhez szükséges eszközöket: a kenyeret és bort az átváltoztatás előtt, tálat, paténát, kannácskákat, a *lavabo* kéztörlőt stb. A hívek számára szánt ostyák a mise alatt itt lehetnek elhelyezve cibóriumban vagy pyxisben.
• edes: A Sedes egy a szentélyben rögzített szék, amelyből a főcelebráns vezeti az istentiszteletet. Ez a berendezés csak a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgiai reformok során vált általánossá, és a *sedilia*-val ellentétben a hívek felé néz. A sedesnél végzi a pap a kezdő és záró szertartásokat, innen vezeti az igeliturgiát és a könyörgések imádságát, valamint innen tarthatja a prédikációt is. A sedes közelében kapnak helyet a diakónusok és a többi szolgálattevő.
• szenteltvíztartó: A Szenteltvíztartó (kropenka) egy rendszerint tálka formájú edény, amely szenteltvizet tartalmaz. A római katolikus egyházban és néhány más keresztény felekezetben használják (de nem a görögkatolikusoknál vagy az ortodoxiában). Általában a templom bejáratánál helyezik el, hogy a hívek belépéskor belemárthassák ujjaikat, és keresztet vethessenek magukra. Kis szenteltvíztartók néha magánházakban is megtalálhatók.
• tabernákulum: Az Eucharisztikus tabernákulum (a különböző időszakokban és elhelyezkedés szerint *szentély*, *pastofórium* vagy a latin *tabernaculum* kifejezésből eredő *tabernákulum*) a katolikus templomok legszentebb helye, amely az Eucharisztia liturgikus edényeinek tárolására szolgál. A tabernákulumba kizárólag a pap vagy általa felhatalmazott személy léphet be; mások (ministránsok, sekrestyések, templomlátogatók stb.) nem helyezhetnek el benne semmit, nem vehetnek ki, és nem kezelhetik azt semmilyen módon.
• kehely: A Kehely (latinul *calix*) két archetípussal rendelkezik: egyrészt az ókori kettősfülű kehely, a *kráter*, amely különböző méretű volt, és bort vízzel kevertek benne, illetve ebből ittak; másrészt a borospohár, amelynek tagolt szárral rendelkezik. A kereszténységben a kehely egy jól meghatározott liturgikus edény, amelyet az istentiszteleten használnak. Az evangéliumok szerint Jézus Krisztus a bort töltötte ebbe a kehelybe az utolsó vacsorán, tanítványainak átadva a jövőbeli imádság szavaival: „Vegyétek, igyatok mind ebből…”.
• tömjéncsónak: A Tömjéncsónak (latinul Navicula) a liturgiában használt edény, amely a tömjén tárolására szolgál, amit a pap a tömjénezőbe (tömjénező edénybe) szór. Hagyományosan a loďka hajótest alakú volt – innen ered a neve –, de manapság gyakran kerek formájú. Az istentiszteleten a tömjéntartót és a hozzá tartozó kis kanalat egy ministráns viszi, akit **navikuláriusnak** neveznek.
• keresztség: A Keresztség a szentségek egyike, amely a bűnöktől való megtisztulást és a hívő Krisztussal való egyesülését jelenti. A keresztény keresztségi gyakorlat gyökerei **Keresztelő János** személyéhez nyúlnak vissza, aki – az Újszövetség tanúsága szerint – **megkeresztelte Jézust** a Jordán folyóban. A „keresztség” görögül **βάπτισμα** (*baptisma*), ami azt jelenti: *alámerítés*. A Biblia a keresztséget vízbe való alámerítésként határozza meg. A különböző keresztény egyházak hagyományaiktól függően a keresztséget **leöntéssel** vagy **teljes alámerítéssel** végzik.
• cibórium: A Cibórium (a görög Kiborion szóból) egy liturgikus edény, amelyet a Katolikus Egyházban és más eucharisztiát ünneplő egyházakban használnak a konszekrált ostyák – vagyis az Eucharisztia – őrzésére. A korai keresztény időkben a cibóriumokat különféle anyagokból készítették: fából, elefántcsontból, égetett agyagból, textilből vagy közönséges fémből, gyakran zománcdíszítéssel, formájukban a pyxisekhez (magyarosan: *puska*) hasonlóan. A késő középkortól (a 15. századtól) a cibórium formája a kehelyhez kezdett hasonlítani, de maga az edény (latinul *cuppa*) nagyobb űrtartalmú, és tetővel van ellátva. A tető tetején gyakran kereszt alakú fogantyú található. A római katolikus és a görögkatolikus egyház előírása szerint a cibórium anyagának nemesfémnek kell lennie; leggyakrabban ezüstből készül, a belső felülete pedig aranyozott.
• bérmálás: A Bérmálás (németül firmen, latinul firmare – megerősíteni) a katolikus, ortodox és a Csehszlovák Husszita Egyház hét szentségének egyike. A **keresztséggel** és az **Eucharisztiával** együtt az ún. **beavató szentségek** közé tartozik. Egyházuk tanítása szerint a bérmálás Jézus Krisztus által alapított szentség, amelyben a keresztény a **Szentlélek ajándékának pecsétjét** kapja meg Istentől. A katolikus tanítás alapján – a keresztséghez és az egyházi rend szentségéhez hasonlóan – a bérmálás **kitörölhetetlen jegyet** (*character*) nyom az ember lelkébe, ezért ezeket a szentségeket az ember életében **csak egyszer** veheti fel.
• tömjén: A Tömjén (latinul Olibanum, angolul frankincense, németül *Weihrauch*, héberül **לבונה** (*levona*), arabul **لبٌان** (*lubbān*), az ortodox egyházban az általános *кадило* mellett inkább a *ладан* (*ladan*) kifejezést használják, görögül *λήδανον* vagy *λάδανον*) illatos gyanta, amelyet ún. *ragadós gyantából* (klejopryskyřice) készítenek. A tömjént a **tömjénfa** (*Boswellia*) törzséből nyerik. Gyakran használják mirhával és balzsammal együtt, és füstöléskor fűszeres, jellegzetes illatot áraszt.
• palla: A Palla (néha *pala* néven is) egy díszített, megerősített lenvászon négyzet, amelyet a misén a kehely borral (az Úr vére) való lefedésére használnak, hogy megakadályozzák a szennyeződések vagy rovarok bejutását. Ez az eszköz a korporál hátoldalából fejlődött ki, és a római katolikus, valamint a lutheránus egyházakban használatos.
• pyxis: A Pyxis (más néven repositorium vagy kustódium) egy liturgikus edény, amelyet a Katolikus Egyházban használnak a konszekrált (átváltoztatott) nagy ostya ideiglenes őrzésére, mielőtt azt kihelyeznék a monstranciába. A pyxisben az ostya egy *lunulában* helyezkedik el – ez egy nemesfémből (gyakran aranyból) készült, díszített, vízszintesen fekvő félhold alakú foglalat, amely az ostya megtartására szolgál a monstranciában. A pyxis nemesfémből készül, többnyire talapzaton álló, kör alakú doboz formájú, tetején általában kereszttel. Belseje aranyozott, alján pedig vezetősínek (sínek vagy hornyok) találhatók, amelyekbe a lunulát helyezik a konszekrált ostyával együtt. A pyxist, benne a konszekrált ostyával, a templom szentségházában (*tabernákulum*) őrzik. Az Eucharisztia iránti tisztelet jeleként a nem üres edényt kizárólag pap, diakónus vagy akolitus érintheti meg.
• Eucharisztia: Az Eucharisztia (görögül: hálaadás) egy keresztény szertartás, amely Jézus Krisztus utolsó vacsorájának emlékét idézi fel, mielőtt keresztre feszítették. A szertartás lényege a kenyér és bor rituális elfogyasztása, amelyekben a keresztény hit szerint Krisztus teste és vére van jelen. Az *eucharisztia* kifejezéssel magát a kenyeret és bort is jelölik.
• ostya: Az Ostya (latin eredetű szó: *hostia* – áldozat, áldozati állat) a keresztény hagyományban azt a kenyeret jelöli, amelyet az Eucharisztia ünneplésére készítenek elő. A legtöbb liturgiában az ostyát az átváltoztatás után „Krisztus testének” nevezik. Az egyes keresztény egyházak között nincs egyetértés abban, hogy Krisztus milyen módon van jelen az Eucharisztiában.